REGISZTRÁCIÓ
X
Név
E-mail cím

Ideiglenes jelszavat e-mailben kapja meg, amit belépés után változtasson meg.

Adatvédelem
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
BEJELENTKEZÉS
X
E-mail cím
Jelszó
BEJELENTKEZÉS
X
BAPTISTA PEDAGÓGIAI INTÉZET
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a 2014/2015. tanév rendjéről és az egyes oktatást szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról

2014. 08. 19. 15:13 | FONTOS INFORMÁCIÓK

Hatályos: 2014.09.02 - 2016.06.01

 

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdés a), b), p) és r) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a szakképzés tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 13. § tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 14. § tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 15. pontja alapján meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –

a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) fenntartóra való tekintet nélkül

aa) az általános iskolákra,

ab) a gimnáziumokra,

ac) a szakközépiskolákra [a továbbiakban az ab)–ac) pont alattiak együtt: középiskola],

ad) a szakiskolákra [a továbbiakban az ac)–ad) pont alattiak együtt: szakképző iskola; a továbbiakban az ab)–ad) pont alattiak együtt: középfokú iskola],

ae) az alapfokú művészeti iskolákra [a továbbiakban az aa)–ae) pont alattiak együtt: iskola],

af) a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények iskoláira és kollégiumaira,

ag) a kollégiumokra,

ah) a többcélú intézmények iskoláira és kollégiumaira [a továbbiakban az a) pont alattiak együtt: nevelési-oktatási intézmény],

b) az Oktatási Hivatalra (a továbbiakban: Hivatal),

c) a fővárosi és megyei kormányhivatalokra, járási hivatalokra,

d) az állami intézményfenntartó központra és annak területi szerveire,

e) a tanulókra és az iskolákba jelentkezőkre,

f) a pedagógusokra,

g) a nevelő és oktató munkát végző más szakemberekre és a nem pedagógus-munkakört betöltőkre,

h) a tanulók és a jelentkezők törvényes képviselőire.

2. A tanév, a tanítási év

2. § (1) A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.

(2) Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a 2014/2015. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2014. szeptember 1. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2015. június 15. (hétfő). A tanítási napok száma – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – száznyolcvanegy nap. A nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma száznyolcvan nap.

(3) Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap

a) középfokú iskolákban – a b)–d) pontban meghatározott kivétellel – 2015. április 30.,

b) a Belügyminisztérium fenntartásában lévő szakközépiskolákban 2015. május 22.,

c) a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában lévő, kizárólag a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésekre való felkészítést folytató szakképző iskolában 2015. május 29.,

d) szakképző iskolákban féléves, másfél éves, két és fél éves képzésben vagy keresztféléves oktatásban, egész számú tanéves képzésben részt vevő tanulók részére 2015. január 9.

(4) A tanítási év lezárásának, a tanuló minősítésének, a magasabb évfolyamra lépésnek nem akadálya, ha az iskola a rendkívüli tanítási szünet elrendelése miatt kieső tanítási napokat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 30. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint nem tudja teljes egészében pótolni. Az iskola indokolt esetben gondoskodik az elmaradt tananyag 2015/2016. tanítási évben történő feldolgozásáról.

(5) A tanítási év lezárását követően az iskola – amennyiben az iskola fenntartója, működtetője azzal egyetért és az ahhoz szükséges feltételeket biztosítja – a tanulói részére pedagógiai program végrehajtásához nem kapcsolódó foglalkozásokat szervezhet, amelyeken a részvételt a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő az iskola igazgatójához benyújtott kérelemben kezdeményezheti.

3. § (1) Az alapfokú művészeti iskolákban és a felnőttoktatásban a tanítási év első és utolsó napját – a tanítási év első és utolsó hetének keretében – az igazgató határozza meg.

(2) A szakképesítések megszerzésére való felkészítés a szakképző iskola azon szakképzési évfolyamain, amelyeken – a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényben szabályozott esetekben – közismereti képzés nem folyik, február első hetében is megkezdhető (keresztféléves oktatásszervezés). A tanítási év első és utolsó napját az iskola igazgatója állapítja meg a 2. § (3) bekezdésének figyelembevételével úgy, hogy a tanítási napok száma a 2. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfeleljen.

(3) A tanítási év első féléve 2015. január 16-ig tart. Az iskolák 2015. január 23-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott esetben az első félév utolsó napját az igazgató állapítja meg. Az értesítést ettől a naptól számított öt munkanapon belül kell megküldeni.

(4) Az első félév és a tanítási év utolsó napját követő tizenöt napon belül az iskoláknak nevelőtestületi értekezleten el kell végezniük a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. A nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet tájékoztatás céljából meg kell küldeni az iskolaszéknek, az intézményi tanácsnak és a fenntartónak.

3. Tanítási szünet a tanítási évben, a tanítás nélküli munkanapok

4. § A tanítási évben – a tanítási napokon felül – a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában öt, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középfokú iskolában hat munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról a nevelőtestület véleményének kikérésével az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni.

5. § (1) Az őszi szünet 2014. október 27-től 2014. október 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2014. október 22. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2014. november 3. (hétfő).

(2) A téli szünet 2014. december 22-től 2015. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2014. december 19. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2015. január 5. (hétfő).

(3) A tavaszi szünet 2015. április 2-től 2015. április 7-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. április 1. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2015. április 8. (szerda).

(4) Az iskola az (1)–(3) bekezdésben meghatározott szünetek mellett – a tanítási év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával – más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha – a Nkt. 30. § (2)–(3) bekezdésében meghatározottak megtartásával – a heti pihenőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti.

(5) A nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák az (1)–(3) bekezdésben meghatározott időpontoktól eltérhetnek, továbbá a (4) bekezdésben meghatározottak szerint a tanulók részére szünetet adhatnak, ha azt a nemzetiségi hagyományok vagy az anyanemzet hagyományai indokolják.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben szabályozott szünetek napjain, ha azok munkanapra esnek, az iskolának – szükség esetén – gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről. A felügyelet megszervezéséről több iskola közösen is gondoskodhat.

(7) A jogszabály által országosan egységesen elrendelt munkanap-áthelyezést – az Nkt. 30. § (1) bekezdése értelmében – a nevelési-oktatási intézményekben is alkalmazni kell.

4. A vizsgák rendje

6. § (1) A középiskolai érettségi vizsgákat, a szakképző iskolai szakmai vizsgákat az 1. mellékletben foglaltak szerint kell megtartani.

(2) Az alapfokú művészeti iskolákban a tanítási év utolsó három hetében lehet vizsgát szervezni. A vizsga időpontját az iskola igazgatója határozza meg.

5. A középfokú iskolai, a kollégiumi és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2014/2015. tanévben

7. § A középfokú iskolai, a kollégiumi és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezését a 2. melléklet tartalmazza.

6. A tanulmányi versenyek

8. § (1) A 3. melléklet tartalmazza azoknak a tanulmányi versenyeknek a jegyzékét, amelyeket az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) hirdet meg az iskolák részére, továbbá amelyeket pályáztatás nélkül anyagilag és szakmailag támogat.

(2) Az iskola a munkatervében határozza meg azokat a tanulmányi versenyeket, amelyekre felkészíti a tanulókat.

(3) Az iskola a jegyzékben nem szereplő tanulmányi versenyre, továbbá diákolimpiára történő felkészítést akkor építheti be a munkatervébe, ha azzal a fenntartó, az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet, az iskolai diákönkormányzat és az intézményi tanács egyetért.

(4) A szakképzés tanulmányi versenyei tekintetében az (1) és a (3) bekezdésben foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szakképesítésért felelős miniszter az általa kiírt szakmai tanulmányi versenyre vonatkozó felhívásnak a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben történő megjelentetéséről 2014. november 20-ig gondoskodik, egyúttal intézkedik a felhívásnak a kormányzati honlapon való közzétételéről.

7. Országos mérés, értékelés, szakmai ellenőrzés elrendelése

9. § (1) Az Nkt. 80. § (1) bekezdése alapján, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: miniszteri rendelet) 79. § (6) bekezdésében foglaltak szerint a 2014/2015. tanévben országos mérés, értékelés keretében meg kell vizsgálni a szövegértési és a matematikai eszköztudás fejlődését a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően.

(2) A hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon a matematikai alapkészségek vizsgálatához szükséges mérőeszközt az adott nemzetiség nyelvén is rendelkezésre kell bocsátani azokban az iskolákban, ahol a matematika tantárgyat az adott nemzetiség nyelvén oktatják, és az (1) bekezdésben meghatározott mérést az adott nemzetiség nyelvén bonyolítják le.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott méréseket, értékeléseket a Hivatal szervezi meg az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértők bevonásával 2015. május 27-én. A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás számukra nem szervezhető. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési-oktatási intézmények a Hivatal részére 2014. november 21-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon.

(4) A Hivatal 2016. február 29-ig országos, intézményi és fenntartói szintű elemzéseket készít, majd megküldi az intézményi szintű elemzéseket az intézmények vezetőinek, az intézményi és a fenntartói szintű elemzéseket a fenntartóknak, továbbá azokat honlapján nyilvánosságra hozza. A Hivatal az országos elemzést megküldi a minisztériumnak, amely azt 2016. április 29-ig a kormányzati honlapon nyilvánosságra hozza.

(5) A miniszteri rendelet 135. §-a alapján a két tanítási nyelvű nevelést-oktatást folytató általános iskolában a Hivatal 2015. június 3-án szervezi meg azt a célnyelvi mérést, amely a hatodik évfolyamon a Közös Európai Referenciakeret (a továbbiakban: KER) szerinti A2 szintű, a nyolcadik évfolyamon az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatásról és a külföldön kiállított, idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítványok Magyarországon történő honosításáról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2. számú mellékletében meghatározott KER szerinti B1 szintű nyelvtudást méri. A méréshez szükséges adatokat az érintett általános iskolák a Hivatal részére 2014. november 21-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon.

(6) A miniszteri rendelet 136. §-a alapján a két tanítási nyelvű nevelést-oktatást folytató középiskolában a Hivatal 2015. június 3-án szervezi meg azt a célnyelvi mérést, amely a tizedik évfolyamon a Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott KER szerinti B2 szintű nyelvtudást méri. A méréshez szükséges adatokat az érintett középiskolák a Hivatal részére 2014. november 21-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon.

(7) Az (5) bekezdésben foglalt iskolák kivételével az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében le kell folytatni a Hivatal által szervezett írásbeli idegen nyelvi mérést. A tanulók idegen nyelvi szövegértési készségeit vizsgáló mérőeszközöket a Hivatal készíti el, a vizsgálatot az iskola pedagógusai 2015. június 11-én végzik el a Hivatal által az iskolákhoz eljuttatott mérőeszközök alkalmazásával. Az iskola a vizsgálatot saját döntése alapján kiegészítheti az idegen nyelvi szóbeli tudásfelméréssel is az érintett tanulóknál. A tanulók által megoldott feladatok értékelését az iskola pedagógusai egységes javítókulcs felhasználásával végzik el. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési-oktatási intézmények a Hivatal részére 2014. november 21-ig, az elvégzett iskolai vizsgálatok tanulói és intézményi adatait 2015. június 30-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon.

(8) A tanuló eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2014. október 10-ig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell a későbbiekben támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja az azt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az igazgatók 2014. október 22-ig – a Hivatal által meghatározott módon – jelentik a Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. Az e bekezdésben meghatározott vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2014. december 5-ig kell elvégezniük.

(9) Az Nkt. 80. § (9) bekezdése alapján a 2014/2015. tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. A vizsgálatot az iskoláknak – az 1–4. évfolyamán tanulók kivételével – a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók esetében 2015. január 5. és 2015. május 27. között kell megszervezniük.

(10) Az általános, a középfokú iskola igazgatója az Nkt. 80. § (1) bekezdése alapján a 2013/2014. tanévben és a korábbi tanévekben megszervezett országos alapkészség, képesség mérésről a Hivatal által feldolgozott és közzétett tanulói és intézményi adatok alapján, feladatellátási helyenként elemzi az intézmény pedagógiai munkáját, különös tekintettel az azonos iskolatípusok országos átlagadataival való összehasonlításra, az iskola családi háttérindexéhez mért iskolai pedagógiai teljesítményekre, az iskola pedagógiai fejlesztő munkájának hatására, és a mérési eredmények időbeni változásaira. Ennek keretében az iskola igazgatója azonosítja az intézményi pedagógiai munka erősségeit, gyengeségeit és intézményi intézkedési tervben határozza meg az intézményi pedagógiai munka eredményességének fejlesztése érdekében szükséges intézkedéseket. Az elemzést is tartalmazó intézményi intézkedési tervet az igazgató 2015. június 10-éig készíti el, majd a nevelőtestület véleményének figyelembevételével 2015. június 30-ig véglegesíti és megküldi a fenntartójának. A fenntartó rendszeresen ellenőrzi az intézményi intézkedési tervben foglaltak teljesítését.

10. § (1) 2015. január 12-e és 2015. március 31-e között a köznevelési feladatellátásban résztvevő kollégiumok reprezentatív körét érintő szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni:

a) a Kollégiumi nevelés országos alapprogramja alapján a helyi kollégiumi program elkészítését, bevezetését és

b) az adott tanévre történt kollégiumi felvételi eljárás szakszerűségét.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzést a Hivatal folytatja le. Az ellenőrzésről készített jelentést a Hivatal 2015. június 30-ig küldi meg az oktatásért felelős miniszter részére.

8. Az országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határok

11. § A 2012/2013. tanévben lefolytatott országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határokat a 4. melléklet tartalmazza.

9. Záró rendelkezések

12. § Ez a rendelet 2014. szeptember 1-jén lép hatályba.

13. §2

14. §3

15. § Ez a rendelet 2016. június 1-jén hatályát veszti.

1. melléklet a 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelethez

I. Érettségi vizsgaidőszakok, vizsganapok

1. A 2014. évi október-novemberi írásbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

1.

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű írásbeli érettségi vizsga

Időpont

2.

nemzetiségi nyelv és irodalom

nemzetiségi nyelv és irodalom

2014. október 10., 8.00

3.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv

2014. október 13., 8.00

4.

egészségügyi alapismeretek, elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, kereskedelmi és marketing alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika), közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel), mezőgazdasági alapismeretek, oktatási alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek

rajz és vizuális kultúra, szakmai előkészítő tárgyak

2014. október 13., 14.00

5.

matematika

matematika

2014. október 14., 8.00

6.

földrajz

földrajz

2014. október 14., 14.00

7.

történelem

történelem

2014. október 15., 8.00

8.

latin nyelv

latin nyelv, héber nyelv

2014. október 15., 14.00

9.

angol nyelv

angol nyelv

2014. október 16., 8.00

10.

-

filozófia

2014. október 16., 14.00

11.

informatika

informatika

2014. október 17., 8.00

12.

orosz nyelv
beás nyelv, bolgár nyelv, horvát
nyelv, lengyel nyelv, lovári nyelv, román nyelv, szerb nyelv, szlovák nyelv, szlovén nyelv, ukrán nyelv, újgörög nyelv

orosz nyelv, egyéb nyelvek

2014. október 17., 14.00

13.

német nyelv

német nyelv

2014. október 20., 8.00

14.

belügyi rendészeti ismeretek

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma, belügyi rendészeti ismeretek

2014. október 20., 14.00

15.

olasz nyelv

olasz nyelv

2014. október 21., 8.00

16.

kémia, gazdasági ismeretek, katonai alapismeretek

kémia, katonai alapismeretek, természettudomány, egyedileg akkreditált vizsgatárgyak

2014. október 21., 14.00

17.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

2014. október 22., 8.00

18.

biológia, társadalomismeret

biológia

2014. október 22., 14.00

19.

francia nyelv

francia nyelv

2014. október 27., 8.00

20.

fizika

fizika, ének-zene, művészettörténet

2014. október 27., 14.00

2. A 2014. évi október-novemberi szóbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

1.

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

2.

szóbeli vizsgák

-

2014. november 6-10.

3.

-

szóbeli vizsgák

2014. november 17-22.

3. A 2015. évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

1.

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű érettségi írásbeli vizsga

Időpont

2.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv

2015. május 4., 8.00

3.

matematika

matematika

2015. május 5., 8.00

4.

történelem

történelem

2015. május 6., 8.00

5.

angol nyelv

angol nyelv

2015. május 7., 8.00

6.

német nyelv

német nyelv

2015. május 8., 8.00

7

nemzetiségi nyelv és irodalom

nemzetiségi nyelv és irodalom

2015. május 11., 8.00

8.

informatika

-

2015. május 12., 8.00

9.

latin nyelv, héber nyelv

latin nyelv, héber nyelv

2015. május 12., 14.00

10.

biológia

biológia

2015. május 13., 8.00

11.

társadalomismeret

-

2015. május 13., 14.00

12.

kémia

kémia

2015. május 14., 8.00

13.

földrajz

földrajz

2015. május 14., 14.00

14.

-

informatika

2015. május 15., 8.00

15.

belügyi rendészeti ismeretek

ének-zene, művészettörténet,
belügyi rendészeti ismeretek

2015. május 15., 14.00

16.

fizika

fizika

2015. május 18., 8.00

17.

-

rajz és vizuális kultúra

2015. május 18., 14.00

18.

egészségügyi alapismeretek, elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, faipari alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, kereskedelmi és marketing alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika), közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel), mezőgazdasági alapismeretek, oktatási alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek

szakmai előkészítő tárgyak

2015. május 19., 8.00

19.

francia nyelv

francia nyelv

2015. május 20., 8.00

20.

-

filozófia

2015. május 20., 14.00

21.

olasz nyelv

olasz nyelv

2015. május 21., 8.00

22.

-

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma

2015. május 21., 14.00

23.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

2015. május 22., 8.00

24.

orosz nyelv,
arab nyelv, beás nyelv, bolgár nyelv, finn nyelv, holland nyelv, horvát nyelv, japán nyelv, kínai nyelv, lengyel nyelv, lovári nyelv, portugál nyelv, román nyelv, szerb nyelv, szlovák nyelv, szlovén nyelv, ukrán nyelv, újgörög nyelv

orosz nyelv, egyéb nyelvek

2015. május 26., 8.00

25.

gazdasági ismeretek, katonai alapismeretek

katonai alapismeretek, természettudomány, pszichológia

2015. május 26., 14.00

4. A 2015. évi május-júniusi szóbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

1.

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

2.

szóbeli vizsgák

-

2015. június 4-11.

3.

-

szóbeli vizsgák

2015. június 15-26.

II. Szakmai vizsgaidőszakok, vizsganapok

1. A szakközépiskolákban, a szakiskolákban, a speciális szakiskolákban a szakmai vizsgák írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgarészét, valamint írásbeli, interaktív, szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenységét – a 2-4. és a 6. pontban meghatározottak kivételével – az alábbi időben kell megszervezni:

a) írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:

2014. október 6-7-8-9-10. 8.00-tól

szóbeli és gyakorlati vizsgarész, valamint szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység:

2014. október

b) írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:

2015. február 2-3-4-5-6. 8.00-tól

szóbeli és gyakorlati vizsgarész, valamint szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység:

2015. február-március

c) írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:

2015. május 11-12-13-14-15. 8.00-tól

szóbeli és gyakorlati vizsgarész: 2015. június

szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2015. május-június

2. A Honvédelmi Minisztérium illetékességi körébe tartozó iskolai rendszerű szakképzésben oktatott szakképesítések szakmai vizsgáinak írásbeli vizsgaidőpontja: 2015. június 10.

3. A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó, iskolai rendszerű szakképzésben oktatott szakképesítések írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgaidőpontjai:

a) írásbeli: 2014. szeptember 26. 10.00

szóbeli és gyakorlati: 2014. október 8-10.

b) írásbeli: 2015. január 5. 10.00

szóbeli és gyakorlati: 2015. január 12-16.

c) írásbeli: 2015. május 27. 10.00

szóbeli és gyakorlati: 2015. június 10-26.

4. A vizsgaidőszak meghatározásánál a felsőfokú szakképzés esetén figyelembe kell venni a felsőoktatási intézmények vizsgarendjét.

5. Az egyes Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések szakmai vizsgájának írásbeli és interaktív vizsgatevékenységének szakképesítésenként, illetve tantárgyanként meghatározott vizsgaidőpontját, valamint a tételek átvételének idejét és módját a szakképesítésekért felelős miniszter közleményben teszi közzé.

6. A szakközépiskolákban a szakmai vizsgák írásbeli vizsgarésze, valamint írásbeli, interaktív vizsgatevékenysége 2015. május 28-án is megszervezhető (pótnap) abban az esetben, ha a vizsgázó szakmai vizsgát, valamint érettségi vizsgát is tesz, és az írásbeli vizsgák, továbbá az írásbeli vagy interaktív vizsgatevékenységek azonos napra eső időpontjai nem teszik lehetővé a mindkét vizsgán való részvételt. A vizsgaidőpontok egybeeséséről, a pótnap igénybevételének szükségességéről a szakközépiskola a vizsgabejelentés és tételigénylés megküldésével egyidejűleg értesíti a szakképesítésért felelős minisztert és a szakmai vizsga írásbeli tételét biztosító intézményt.

7. A HÍD II. programok keretében megszerezhető részszakképesítések írásbeli vizsgatevékenységeinek időpontja 2015. június 17., a további vizsgatevékenységeket 2015. június 30-ig kell megszervezni.

2. melléklet a 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelethez

A középfokú iskolai, a kollégiumi és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2014/2015. tanévben

 

A

B

1.

Határidők

Feladatok

2.

2014. 09. 12.

A minisztérium pályázatot hirdet az Arany János Tehetséggondozó Programjába, az Arany János Kollégiumi Programjába, valamint az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjába történő jelentkezésről.

3.

2014. 09. 30.

A Hivatal honlapján közlemény formájában nyilvánosságra hozza a középfokú iskolák tanulmányi területeinek meghatározási formáját.

4.

2014. 10. 15.

A középfokú iskolák a Hivatal által közzétett közleményben foglaltak szerint meghatározzák tanulmányi területeik belső kódjait és a Hivatal által meghatározott formában megküldik a Felvételi Központnak.

5.

2014. 10. 31.

A középfokú iskoláknak – amennyiben szervez, a kollégiumoknak – felvételi tájékoztatóban kell nyilvánosságra hozniuk a felvételi eljárásuk rendjét, és a felvételi tájékoztatót közzé kell tenniük a köznevelés információs rendszerében. Az általános iskola szóban tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről.

6.

2014. 11. 14.

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE